, 2023/1/12

Ki ne szeretné télen figyelemmel kísérni az aprócska madarak táncát, ahogyan a finomságokkal teli madáretetőről csipegetik a télire való eleséget? Azonban nem mindegy, hogy mivel és hogyan tömöd meg a madáretetőt és ezzel együtt a madarak pocakját.

A sasok

Afrikából, Ázsiából és Európából származó madarak a sasok, világszerte több mint különböző faj él belőlük. nagy erővel rendelkeznek, hiszen nagy súlyokat is képesek felemelni és fel szállni vele. A körülmények hatására méretük és súlyuk eltétő. Azok az egyedek amelyek erdős helyeken élnek szárnyuk rövidebb, mint a nyílt területen élőknek.

A sasokról általában

Nagyméretü ragadozó madarak erőteljes, széles szárnyuak, éles karmai vannak és erős csőrük. A sasok nem állnak közeli rokonságban. Tollazatuk hasonló. Néhány év alatt elérik az öregkori tollazatot. A tojó 1-2 kg-mal nagyobb, mint a hím. Hosszú életük lehet, szabadban 15-20 évig élnek, de fogságban elérhetik a 40 éves kort is.

Amikor a legtöbb a táplálék évente egyszer, leggyakrabban tavasszal két tojást raknak le, igaz ebből elég gyakran csak egy fióka marad életben.

Ugyanis a fiókákra jellemző a káinizmus, ami azt jelenti, hogy az erősebb a gyengébb ellen fordul és elpusztitja a testvérét. A fiatal egyedek hatalmas területeket képesek bejárni. Változó, vannak amelyek magányosan élnek, vannak akik párban. Ivarérettségüket 4-5 éves korukban érik el. A hosszú utazások során felmérik a telepet és megfelelő élőhelyet keresnek.

Amit ilyenkor keresnek a nyugodt, lehetőség szerint nem emberek közelében lévő helyeket, viszont fontos szempont, hogy jól belátja a környezetet és bőséges legyen a táplálék. A vadászterületet több év alatt alakitják ki ami igen csak nagy helyet foglal magába. A saspár egyenlő arányban veszi ki részét úgy a kotlásben, nevelésben mint az etetésben. A tanitás is közös feladat. Párjukat az átfedésben lévő territóriumok segítségével, vagy miatt találják meg. Ha nem történik haláleset, egymás mellett maradnak.

A fészek

Három éves korukig a fiatalok sasok az úgynevezett kóborlásuk alatt játszófészkeket raknak, kb. 2-3 km. távolságokra. Így gyakorolják a fészek építés megtanulását,

felmérik, hogy melyik a megfelelő hely a fészekrakásra, és melyik nem. Ezek a fészkek jól jöhetnek váltófészekként is, ha valami történne az állandó fészkükkel, vagy akkor is jól jön, ha az első fészekalya még nem kelt ki.

Magas fákat keresnek a fészekrakáshoz, és a fentebbi ágakba kezdik rakni. Vastag görcsös ágakat használnak alapul, jönnek a kisebb, lombos ágak és a belsejébe puhább dolgokat használnak mint a széna, fűfélék. Általában ez a munka egy két hetet vesz igénybe. Visszatérésükkor mindig ugyan abba a fészekbe költöznek vissza.

Visszatérés után kezdik a javitásokat, fontos nekik a tisztaság és hogy száraz legyen a fészek.

Úgy alakitják ki a fészküket, hogy a víz ne tudjon megállni benne. Mivel a tojásokra veszélyt jelent, ha megáll benne a víz akár befulladnak vagy megfázhatnak.

Évtizedek alatt a fészek elérheti a több mázsányi tömeget is. A legjobb fészekrakó helyek nagyon régóta változatlanok.

Sasfajok

Békászó sas

Fekete sas

Pusztai sas

Parlagi sas

Szirti sas

Törpesas

Héjasas

Halászsas

Réti sas

Szírti sas

Éerdekességek

Nagyon rég óta a madarak kirélyaként emlegetik a sast

A kopasz sasok rendkívüli tehetséggel rendelkeznek képesek repülés és zuhanás közben is párosodni.

A kopasz sas attól kopasz sas, hogy feje fehér, a teste többirésze barna.

A saso csőre életük végéig növekszik, hiszen körmük keratint tartalamaz akár az emberi haj és köröm.

A sas szeme a feje felét elfoglalja, ennek köszönheti kiváló látását.

Az újszülött sas kibontakozásához sok évre van szükség.

Annak ellenére, hogy a sas mindössze 4,5-5,5 kilogramm egy harci sas képes volt megölni egy 82 kilogramm súlyú szarvast.