A nagy kormorán

Európában a nagy kormoránok a szárazföldi, édesvízi területeken és a part menti torkolatokban is előfordulnak. A fészkelési szokások alfajonként eltérőek lehetnek. Az észak-amerikai kormoránok főként a partok mentén fészkelnek. Az eurázsiai alfajok (P. c. sinensis) a szárazföldi területeken fészkelnek, de a két alfaj néha együtt fészkelő kolóniákban fordul elő a közelmúltban átfedésben lévő területeken.

Fizikai leírás

84-90 cm hosszúak, szárnyfesztávolságuk 130-160 cm. Tömegük 2,6-3,7 kg. külsőre hasonlóak a hím és a nőstény, viszont a hím 5-10%-kal hosszabbak és akár 20%-kal nehezebbek. A tollazatuk átlagban sötét olyan kékes fényü, barnább zsárnyai vannak, arcuk sárga színü, amrlyter apró fehér rollak vesznek körül. Amikor eljön a löltés ideje fejükön és nyakukon a sötét tollazat között fehér tollakat növesztenek. Éedekes látvány, hogy kind a két combjukon egy-egy fehér foltot is kialakítanak.

Amikor rakja a tojásokat a szemeok mögött és alatta is kis foltokat növesztenek amelyek a sárgától a skarlátvörösig megtalálható.

A fiatalabb egyedek barnábbak vagy foltosak lehetnek. A kormoránok mérete és tollazata az egész elterjedési területükön változik. Az ázsiai és afrikai populációk általában kisebbek, mint a palearktikus és észak-amerikai populációk. A fej és a nyak fehér tollazatának mennyisége, a fej bőrének színe és a fekete tollazaton lévő csillogás színe jelentősen változik. A kormoránok nyugalmi anyagcseréjét kilogrammonként 3,1 wattra becsülték. Képesek testhőmérsékletüket hideg vízben is fenntartani, és 20 Celsius-fok fölé emelkedő hőmérséklet esetén elkezdik a hőség elvesztésére a gularevegést használni.

Szaporítás

A fészkelőhelyet a hímek választják ki és védik. A párok általában a következő évben is összejönnek, van, hogy sok éven át együtt maradnak. Mondhatjuk azt is, hogy monogámok. A hímek a szárnyfedőiket kifelé és felfelé emelik, szárnyukkal csapkodva próbályák oda csalogatni a nőstényeket. Éedekes mutatvány amit csinálnak felváltva rejtik ek és teszik láthatóvá a fehér foltjaikat a combukon.

Ha már kialakult egy pár, gurgulázással üdvözlik egymást. A hímek gurgulázási bemutatója túlzó, és a fej felemeléséből, a száj kinyitásából, majd a fej visszahajtásából a farok felé, miközben előre-hátra integetnek, és gurgulázó hangot adnak ki. A párosodott egyedek egymást is megpucolják, nyakukat összefonják, és számos más, meghatározott körülmények között előforduló jelzést is mutatnak (mutogatás, repülés előtti, leszállás utáni, ugrálás és rokoni torok). Egyes kolóniákban a páron kívüli párzások becsült aránya akár 16% is lehet.

Ha egy helyen sikeres volt a fészkelés minden évben vissza mennek oda. Más fajokkal együtt is koloniálokban fészkelnek. A költési időszak attól függ, hogy hol van az elterjedési területük. Azok amelyek melegebb heljeken vannak értelemszerüen korábban költenek, mint amelyek a hidegebb területeken vannak. A trópusokon egész évben vagy a csapadékos évszakokban költik a madarakat. Észak-Amerikában a kormoránok február végén és március elején érkeznek meg a költő kolóniákra, és kezdenek párokat alkotni.

Április végétől július elejéig egyetlen fészekaljat raknak, bár a június után rakott fészekaljakat gyakran elhagyják. Ha a fészekalj az év elején elveszik, a szülők megpróbálnak újra fészkelni. A fiókák augusztus közepére kirepülnek, és a fészkelő kolóniák elhagyják a területet. A fészkek a földön vagy a fákon találhatók, és fűvel és tollal bélelt botokból és hínárból készülnek. A nőstények 1-7 meszes, kékeszöld tojást raknak, és fokozatosan keltetni kezdik őket.

A tojások a keltetés megkezdése után 28-31 nappal kelnek ki. A kicsinyek a kikelés után 45-55 nappal kirepülnek, és hamarosan elhagyják a fészket. Közös kotorékba költöznek, és a szülők a kirepülést követően még 2-3 hónapig etetik őket. A fiatal hímek és nőstények általában 3 éves korukban kezdenek el szaporodni.

Úgy a hím, mint a nőstény keltet és együtt tplálják a kicsiket. Ugyan annyi időt tőlt a hím is a tojások keltetése alatt és úgy, hogy a tojásokat a lábuk és a mellük között keltetik. A kicsik vakon és kopaszon születnek, majd hat hetes korukban kezdenek pelyhesedni. Két hetes korukig valamelyik szülő mindig velük van a fészekben. Ezt követően a szülők elsősorban táplálkozás céljából látogatják a fészket. A szülők segítenek a kikelő fiókák hűtésében is, árnyékolással vagy vízhordással.

Mindkét szülő öklendezéssel táplálja. Amikor a szülők közelednek, a kikelő fiókák erőteljesen koldulnak, és a táplálékot a szájukba rakják, amikor még kicsik.

Ahogy fejlődnek, elkezdik a fejüket a szülők szájába dugni, hogy a szülő torokzacskójából felöklendezett táplálékot gyűjtsenek. Az idősebb kikelések elkezdenek versenyezni a fészekben, és az erősebb kikelések több táplálékot kaphatnak. Ezért sajnos legkisebb kikelő fiókák gyakran néhány héten belül elpusztulnak, de a többi fiatal túlélése általában magas.

A fiókákat a kirepülést követően a szülők 2-3 hónapig tovább táplálják. A fészektelepeket általában minden madár elhagyja, mire a fiatalok 70-90 naposok lesznek. A fiatalok a fészek elhagyása után bölcsőkbe tömörülnek, és a szülők felismerik a fiataljaikat ezekben a csoportokban.

Étkezési szokások

A nagy kormoránok szinte kizárólag 20 cm-nél kisebb halakat fogyasztanak. Alkalmanként nagyobb, akár 75 cm hosszú vagy 1,5 kg-os halakat is megeszik. Ritkán néhány rákfélét is fogyasztanak. A halakat többnyire a sekély, 20 m-nél nem mélyebb vízben zsákmányolják, de a zsákmánytól függően az egész vízoszlopban vadásznak, a felszíntől a fenékig.

A víz alá merülnek és látás segítségével üldözik a halakat a víz alatt, a kisebb halakat a víz alatt eszik meg, a nagyobbakat pedig a felszínre hozzák lenyelésre. A nagy kormoránok követhetik a halászhajókat is, hogy elkapják a visszadobott halakat vagy a hajó hullámai által megzavart zsákmányt. A kormoránok egyedül vagy csapatban is táplálkozhatnak, regionálisan és esetleg alfajonként eltérő módon.