A rétisas

A fiatalok sötétbarna színűek és farkuk, a csőrük sötét színű, az idősebbeknél a csőr sárga színű, míg a farkuk fehér színű és sokkal világosabb a tolluk. Testmagassága 76-92 centiméter, szárnyainak fesztávolsága 193-244 centiméter. A hím 3100-5400 gramm, a tojó 3700-6900 gramm súlyú.A szeme sárga színű.

Fészkelőterület

A rétisas mindig a vizek közelében telepszik meg. Kedveli a magas, öreg, ritkás fákból álló erdőket. Gyakran kisebb facsoportokban, fasorokban, magányos fákon is költ. Magyarországon főleg ártéri erdőkben, illetve a Dél-Dunántúl erdei tavas területein telepszik meg. Költőhelyéhez rendkívül hűséges. Ha az zavartalan, akár évtizedekig is helyben maradnak a párok.

Költés

A költő párok egész évben a fészkelőhely környékén tartózkodnak. December második felétől kezdve már tatarozzák fészkeiket. Mivel a fészek általában a fa csúcsának közelében található, ez jó beszállási lehetőséget kínál számára, ugyanakkor a kotló madár már nagy távolságról érzékel minden zavarást. Ezért a lakott fészkek körül - különösen a kotlási időben, a hideg márciusi napokban - mindennemű zavarást kerülni kell.

Násztevékenységet már januártól végeznek, a tojásrakás február-márciusban történik. Fészekalja általában két tojásból áll. A fióka március végén, április elején kel ki, kirepülése júniusban történik. A fiatalok augusztus végéig a fészek közelében maradnak. Ivarérettségüket 4-5 éves korban érik el.

A hím és a tojó közösen építik a fészket

Gyakran már karácsony tájékán hozzáfognak. Az általában 1,2-1,5 méter átmérőjű, és legalább 50-80 cm magas építményt hosszú éveken keresztül használják. Ez idő alatt az átmérője akár 2, magassága pedig akár 5 méterre is nőhet, a súlya pedig meghaladhatja a fél tonnát is. Gyakori, hogy a hatalmas alkotmányt egyszerűen nem bírják a fa ágai, s letörnek alatta. Ez azonban csak a már hosszú évek óta használt fészek sorsa lehet.

Enyhe télen a tojó már februárban lerakja 2-3 tojását. Mivel az első tojás lerakása után máris megkezdődik a kotlás, a fiókák viszonylag nagy különbséggel kelnek.

A tojó melengeti a tojásokat, a párja vadászik, s hordja neki is az eledelt. Ebben az időszakban természetesen már nem láthatjuk a nászrepülést, de a hím ilyenkor is hosszasan keringhet a fészek környékén. A fehér, mintegy 72x56 milliméteres tojásokból 38-40 nap múlva kelnek ki a fiókák, és körülbelül 3 hónapot töltenek a fészekben. Etetéskor kezdetben a tojó tépi számukra a húsdarabokat, később maguknak kell megküzdeniük a feladattal.

Amíg a szülők közül valamelyik a fészekben, illetve annak környékén tartózkodik, nemigen vannak veszélynek kitéve a fiókák, később viszont olykor más ragadozók, így például héják vagy nyestek áldozatai lesznek. A nyest ugyanis ma már egyre inkább meghódítja erdeinket is – ahol régebben szinte csak közeli rokona, a nyuszt fordul elő. Magyarországon átlagosa 0,9-1 fióka önállósul fészkenként. A párok hosszú ideig gondoskodnak utódaikról, de a családi kapcsolatok fokozatosan lazulnak, miközben a fiatalok megtanulják a vadászat csínját-bínját.

Táplálkozás

A rétisas rendkívül sokoldalú vadász, lesből éppúgy zsákmányol, mint váratlan támadással. Ennek megfelelően zsákmánylistája is felettébb gazdag.

Legnagyobb mennyiségben halat fogyaszt, elsősorban a felszín közelében tartózkodó pontyokat, ezüst kárászokat, s olykor-olykor busát és amurt fog. De a madarak sincsenek tőle biztonságban, különösen kedveli a récéket, szárcsákat és ludakat.

Ezek egészséges példányainak megragadásához viszonylag lomha, ezért különféle taktikákat alkalmaz. A víz felszínét pásztázva megfigyeli a tollasok tartózkodási helyét, s többször átrepülve felettük kilesi a sérült, legyengült példányokat. Ezután a kiválasztott madarat addig támadja, míg az a víz alá nem kényszerül bukni, s szó szerint levegővételnyi ideje sem marad az újabb támadásig, így hamar kimerül. A legyengült madár könnyen végzi a ragadozó karmai között.

Emellett szép számmal akadnak a rétisas zsákmánylistáján gémek, kárókatonák is, sőt vannak párok, melyek a mocsári teknősökre specializálódnak. Ezen madarak fészkei alatt jelentős mennyiségben lelhetők föl a teknősök földi maradványai, a páncélok. Az emlősök közül időnként elragadják a fiatal rókát, a tapasztalatlan macskát, nyestet, nyulat, hörcsögöt is.

A rétisas táplálékszerzése szorosan kötődik a vizekhez. Legfontosabb táplálékai a halak, vízimadarak. Télen a nagy vadlúdcsapatokat követi. Gyakran rájár a dögre, különösen a hideg teleken, nagyvadas területeken előszeretettel fogyasztja a nyíltabb helyeken hagyott zsigereket. Az Alföldön telelő állomány a tavak befagyása után viszonylag gyakran fog sörétezett, illetve más ok miatt legyengült mezei nyulat.